25

Melchior patikája
Augusztus havának 12. napjára virradó éjszaka

MELCHIORT APJA annak idején megtanította sakkozni, ő azonban rég elfelejtette ezt a tanítást. Tíz esztendővel azelőtt Wunbaldus, a világi testvér és Eckell prior maguk sem tudtak róla, de arra kényszerítették Melchiort, hogy fölelevenítse a játék szabályait, így azt újra megtanulta. A sakkot az élet tükreként lehetett szemlélni, minden bábunak megvolt a maga jelentése, és ha jól tologatták őket a táblán, kialakulhatott olyan helyzet, ami segített, hogy az ember kívülről és egészen más szemmel tekintsen egy nehéz dilemmára. A megboldogult Eckell prior annak idején így járt el, és ennek segítségével bukkant rá gyilkosára Melchior. A sakk segít a gondolatok elrendezésében. A sakk, akárcsak a csillagtérkép, sok mindent elárul nekünk a való életről, de csak akkor, ha a megfelelő szögből nézzük.

Melchiornak éjszaka nem jött álom a szemére. Úgy érezte, hogy a Wakenstedék átka, ami felülkerekedett rajta a Barbara-temetőben, nem tűnt még el véglegesen, itt ólálkodik még a közelében, várva a megfelelő pillanatra, amikor lelke a legerőtlenebb, hogy újból lesújtson rá. Alig pár órácskát aludt, az ablak túloldalán koromfekete éjszaka honolt. Melchior tapogatózva lebotorkált a konyhába, gyertyát gyújtott, és agyagkorsóból ivott valami tömény italt, amit az átok ellenszereként készített magának. Ez sosem nyújtott végleges és teljes enyhülést, de valamelyest el lehetett vele odázni az újabb rohamot. Majd letérdelt a patikában Szent Kozma szobra elé, és könyörgött, hogy adassék számára legalább annyi értelem, hogy leleplezze a gonoszt, ami felelős mindezen személyek haláláért.

Mindezen személyek, ismételte el saját szavait.

De pontosan mennyi?

A sakktábla talán választ adhat a kérdésre. A gyertyát odavitte az asztalhoz, és előhalászta alóla a sakk-készletet. Aztán felállította a bábukat a táblán. Gondolatban minden világos bábut arccal ruházott fel, és az általa sejtett kapcsolatoknak megfelelően állította fel őket a sötét bábukkal szemben. De mikor végül szemügyre vette az állást, az egyetlen gondolatot sem ébresztett benne, áttekinthetetlen összevisszaságnak tűnt, melyben bármi bármit jelenthetett, egyetlen biztos fogódzó nélkül. Dühösen lesöpört a tábláról néhány bábut, és elkezdte újra felállítani őket. Fogta a világos királyt, kinevezte Bruys úrnak, és a tábla közepére helyezte. Szembeállította vele a sötét királyt, azt mondta rá, hogy legyen ez a gonosz végzet, majd mindkét részről olyan bábukat tett a játékmezőre, amikről úgy vélte, hogy ezek szolgálatában állnak. A világos királynő Szent Brigitta lett, a sötét futó pedig Bruys álnok fia, Thyl. A sötét bástya a gonosz Unterrainer-házat jelképezte. Körülöttük elrendezte azokat a bábukat, melyeknek közük lehetett az ügyhöz, de még ekkor is úgy tűnt, hogy túl sok van belőlük.

Túlságosan sok.

Túlságosan sok a zavaros elem, túlságosan sok a gonoszság, túlságosan sok a feketeség.

Levette a tábláról az összes fekete bábut a király kivételével, és gondolataiba mélyedt.

Bruys úr ellenállt a számára kiszabott gonosz sorsnak, és nem volt mellette más, csak Szent Brigitta.

A fehér király mellé tette a fekete huszárt, és elképzelte, hogy ez most von Greyssenhagen. De hiszen ebben a játszmában von Greyssenhagen nem lehetett fekete, Szent Brigittával ugyanazon az oldalon kellett állniuk. Vagy talán mégsem?

Hasonlóképpen járt, amikor a táblán a fekete bástyát akarta elhelyezni, az Unterrainer-ház átkát, nem talált számára megfelelő helyet. Nem tudta, mennyire tegye közel Bruys úrhoz. Nem illett bele a játékba. Félredobta.

És mikor ezután ismét a sakktáblára pillantott, maga is meglepődött. A fehér futók és parasztok elhelyezkedése egyszerre érthetővé vált. Sorra leütötte őket a fekete királlyal. A tábla így túlságosan kiüresedett.

Ekkor levette a tábláról az összes fehér bábut a király kivételével, és szembeállította vele a fekete királynőt, Goswin urat, a bűnbánót.

Ezután más fekete bábukat is felsorakoztatott, a fehér királyt fenyegetve. Túl sok lett így a fekete a táblán, túl kevés a fehér, és az Unterrainer-háznak mégsem lett helye, mintha egy olyan doktrínát testesítene meg, amit a dogmatikusok találtak ki, de a Szentírásban nem szerepel. Hinricus mondta neki egyszer, hogy vannak olyan teológusok, akik nagy buzgalmukban ott is magyarázzák a Szentírást, ahol arra semmi szükség, és így olyan problémákat fundálnak ki, melyek csak az ő fejükben léteznek, de a valóságban nem.

Lehetséges volna, hogy a gyilkosságok csak az ő agyszüleményei, és egy véletlenül odatévedt, közönséges csavargó volt, akit az Unterrainer-ház előtt megöltek, sőt a kísértethistóriák is csak egy félbolond patikárius fejéből pattantak ki, aki a nemzetségét sújtó csapás nyomán mindenütt gonosz átkokat sejt?

Mégis úgy tűnt, hogy a bábukat láthatatlan szálak fűzik egymáshoz. Túl sok a kapcsolódási pont, de egyben túl kevés is. Túl sok a haláleset. Akaratlanul is valami gonosz hatalmat vélt fölfedezni, ahogy végigsöpör a sakktáblán, és leüti azokat a bábukat, melyeket nem akar ott látni.

Árnyak, gondolta Melchior. A tábláról hiányoztak az árnyak és a szellemek. Amiket nem látunk. De amiket sejtenünk kell.

Végül töprengve felemelte a fehér futót, letette a fehér király mellé, és azt kérdezte magától:

– Hát te ki vagy?